A cigarettás

Képzőművészek jutottak az eszembe, először is Braque. Ám az ő világánál figurálisabb, lebegősebb, álomszerűbb költészet ez. Ezért aztán Mirót is levettem a polcról. Na, és a fiatal Kandinszkijt. Ha poétikai mestert keresünk, kézenfekvő Marno János, illetve a közeltávolban derengő, nagy Tandori-birodalom. Az egzisztenciális határhelyzetek, a létezés másállapotainak egymásba tükröződő, egymást egészítő vagy megsértő konstrukciói, a kifordított vagy lenyomatokban látható világ kimunkált krónikái ezek a versek. S ha a Vörösrókát – a költő előző kötetét – némileg epikusabb természetűnek látom, ez már „belsőbb” vidékeken játszódik. Jut eszembe Rachel Whiteread egyik emlékműve Bécsben, a kifordított könyvtár. Ám ami ott a végzetes érinthetetlenség szimbolikája, az Pollághnál a kifordítás deheroizált kalandvágya, párnaködbe csomagolt szorongó utazás, fanyar megfigyelés, nyelvi szerelés. Egy Teremtés tudatmódosult kommentjei. Egy betépett órásmester, aki a parányi rugók, acélszalagok, csavarok között ügyeskedik rendkívüli pontossággal. Pollágh Péter különlegesen szép képekkel dolgozik. Arra is fölfigyelek, hogy kétes helyzetben, miként lehet fegyelmezettnek lenni. A heroizmus kesztyűt, ködgubát húz, ám e szürreális fegyelmet mégiscsak erő és mértéktartás működteti. De még milyen megejtően és bravúrosan! A költői mozdulat, bármilyen furcsán hangzik is, táncszerű. Gondos önvizsgálat és koreografikus kedv. S hogy ki lenne ez a Cigarettás? Az elmosódó, sokat bántott én. A lényegében soha meg nem ragadható másik felünk. A nyelv, amely egyszerre épül, leépül, folyamatos módosulásokban láttatja magát. De azért a nóta régi. A líra dohányfüstjében továbbra is az emberi arc a tét. (Darvasi László)

Van valamilyen térnövelő bűbáj ebben a könyvben. Nagyobb, mint amekkorának kívülről látod. Ha akarod, egy évig olvasgathatod, és minden hétre találsz benne egy olyan eredeti képet, amin egy hétig tűnődhetsz. De ha akarod, tíz perc alatt végigolvashatod, pedig benne van egy egész regény. Ha el akarod helyezni az irodalomtörténetben, azonnal megtelik idézettel és allúzióval a fél világirodalomból Tolkientól Adyig. De ha mindez túl sok vagy túl kevés, akkor hidd el nekem, hogy fontos könyvet tartasz a kezedben: az utóbbi évtized egyik legsűrűbb, legpontosabb, legátgondoltabb verseskönyvét. Egy nagyerejű költő verseit, aki három kérdést tesz fel a lényegről: ki vagyok, honnan jövök, mi a dolgom. (Kemény István)

A Cigarettás mesél. Szeretetről, vezeklésről, árulásról, megkísértésről. 79-ről, a Kávé térről, Víziről és Ecsédiről. És a nyelvről, mindenek felett. Mintha Pollágh második, Fogalom című kötetét mesébe mártották volna. Az ottani nyelv ezúttal varázskalapba öltözik, de ugyanolyan kérlelhetetlen marad: „az előszörre / nincsenek szavak, / se szók”. Kétszemélyes, féléber utazás ez, álomsubák alatt, Pompej és Baton Rouge felé. A Cigarettást mesélik, álmodják. „Sem megerősíteni, / sem megcáfolni / nem tudták még az arcát.” Egy mágiával teli, mitikus (szöveg)világ teremtménye ő, aki „Varázsol, ha muszáj. És muszáj.” Megférnek mellette a sárkányok, a toronyórák, de még az ikrek tárgya is. Szellem ő, akinek sosem látni az arcát. Lóháton érkezik, egyenest a ködből. Kulccsal jár vagy puskával. Megközelíthetetlen. A beszélő figyeli, próbálja kitalálni őt. De a szavak, akár a színek, megfoghatatlanok és felcserélhetőek ebben a világban. A visszatérő mondatok, a ráolvasásszerű újrakezdések, a szavak kijátszása egymás ellen: mind a leírhatatlanság
reflexiói. De a minduntalan újrafogalmazódó kérdések végső soron egy felé mutatnak: „Mi van, ha neki dolgozik / a nyelv, az a marha?”
A Cigarettás ötvenegy (9-18 soros) verse homogén egységet alkot, miközben az álomutazás örvényszerűen kavargó állomásai érzékien és megsokszorozva tükröződnek a beszélőben: „bomolni jó, / számolni szomorúság”. Nyelvi sci-fi és mítosz: hagyjuk, hogy röptessen, mint egy sárkány(t). (LM)