A szelíd harcos. Dr. Nádori László (1923 – 2011) visszaemlékezései

Nádori László szívesen mesélt, anekdotázott fordulatos, sikerekkel és kudarcokkal teli életéről. Hosszú és végig egészséges életét mindig a jó géneknek tulajdonította, de o is sokat tett érte: a testedzésnek nemcsak tudósa, de gyakorlója is volt. Sokféle tehetség találkozott benne: gyorsan tanult, szorgalmas volt, törekedett a kiválóságra. Kíváncsi volt az őt körülvevőkre, és mindenki felé a legjobb szándékkal, segíteni akarással közeledett. Nem volt olyan szeglete az országnak, ahova ne ment volna el előadni, beszélgetni a testnevelésről, edzésmódszerekről és az olimpiákról. Mindig másként, máshogy közelítette meg a feladatot, mint ahogy elvárták tőle, folyamatosan szakmai megújulásra, innovációra, az elmélet és gyakorlat egységére törekedett, a legfrissebb kutatások, tapasztalatok, eredmények beépítésére a gyakorlatba. Életpályáján legfontosabbnak a szolgálatot tekintette: az állam, a kutatás, a közoktatás, a tanárképzés, a sport, az olimpia szolgálatát.

„Gyorsan elrejtőztem, levettem magamról a saját ruhámat, az angol katonaruhát fölhúztam magamra, elég jól passzolt rám. A ruhaméret nem volt érdekes, angol sapka volt a fejemen. Még valami rangjelzésem is volt. Fölszálltam a dzsipre, tisztelgett a hadifogolytábor őre, és elmentünk. Ez volt csütörtökön, pénteken már Antwerpenben futballoztam a lengyel válogatott csapat tagjaként, az igazolványomban az állt, hogy Władysław Ciszewski zászlós.”

„Ön látta Amerika nyugati partját, San Franciscót, látta a keleti partját, New Yorkot, döntse el, hol szeretne letelepedni! Mondtam, hogy Magyarországon.”