Klór

évtizedek óta hajtogatjuk, hogy a magyar líra nagy öröksége milyen lenyügözöen hat az újonnan színre lépőkre, de ez a szólam igazán csak a kétezres években vált aktuálissá. az irodalom mostanra vesztette el polgár(i elő)jogait, s akik a gyökeresen megváltozott közegben megszólalnak, az unalmas, tét nélküli epigonizmust csak a nyelv rendkívül kockázatos, radikális útkeresésével kerülhetik el. ilyen fajta hang k. kabai lóránté, akinek az elmúlt években írt versei következetesen és egyre intenzívebben közvetítik ezt a nyelvi munkát, a nyelv kíméletlen vizsgálata persze a személyiség kíméletlen analízisével párosul, öntetszelgés és önsajnálat nélküli líra az övé — épp így és ezért megrendítő, avíttasan merem írni: szívhez szóló.

reményi józsef tamás