„A nyelv a miénk és így az enyém is” – vallja Kele Fodor Ákos Kazinczyval. S ha már az övé is, lubickol benne egy kötetnyit ( „életre kelt / a nyelvi jelen” ). Szókincse szokatlanul gazdag, stílusa teremtő és játékos, a nyelv horizontális és vertikális rétegeiben egyaránt otthonosan mozog – minden eshetőséget észrevesz, kiaknáz, mindennel számol. Igazi első könyv ez. Seregszemle. Kele Fodor két lábban áll a hagyományban: kipróbálja kicsit a Szindbád-álarcot, képversekkel bíbelődik, formakészségről számot adva száz hexameteren át mesél ponyvatörténetet. Távoli korokat, hangulatokat rántanak össze az áthallások, míg a szerző eljut a „szövegtacskóig”, hogy a kifejezés lehetőségeit, határait is végiggondolva építeni kezdje magánmitológiáját, melynek kiindulópontja a gyerekkor, hétköznapi istenpárja a rákos anya és az alkoholista apa, története pedig a leépülésben való felnövés, életérzése az árvaság ( „Mindenhol jó, de / a legrosszabb otthon / az az otthon, / amely s ahogyan sohasem létezett / hanem hipotetikusan van…” )
A szakmai felkészültségen túl mekkora aranyfedezet egy költőnek a hipotetikussá szelídített valóság! „Foggal herélés” ez a könyv. Sűrű, töményen áradó nyelv és lét. Magasság, mélyfúrás, szárnyalás és gravitáció. Pehely meg ólom.
A jövő régészei
1 ×
Értékelések
Még nincsenek értékelések.